Hajtogatott, vagy tekercses papírkéztörlőt válasszak?
Hajtogatott, vagy tekercses papírkéztörlőt válasszunk?
A papírkéztörlőkkel gyorsabban szárazra törölhetjük kezünket, mint ahogy bármilyen kézszárító berendezés leszárítaná azt. Mindkét megoldásnak megvan az előnye és hátránya. Amennyiben papír kéztörlő használata mellett döntünk, akkor fontos, hogy a megfelelő típust válasszuk.
Hajtogatott papírkéztörlő
A hajtogatott papírkéztörlők tárolása egyszerűbb a szögletes csomagolásnak köszönhetően, adott térfogatra vetítve pedig több papírt tartalmaz, mint a feltekercselt változat. A lapra vetített ára magasabb, mint a tekercses változaté, ami a gyártási eljárásnak tudható be. Többféle hajtogatási eljárással készülnek a termékek. A "C" hajtogatott papír kéztörlő egyre inkább eltűnik a piacról, ennek oka az, hogy az ilyen eljárással hajtott lapok nincsenek egymásba fűzve, így a kíhúzott papír lap nem húzza ki magával a következőt, valamint a használatához be kell nyúlni az adagolóba, hogy a papírhoz hozzáférjünk, viszont, ha már benyúltunk, akkor előfordul, hogy nem csak egy, hanem egyszerre több lapot is megfogunk. Ennek a kéztörlőnek a használata nem csak kényelmetlen, de pazarló is egyben. A "V", "Z", "W" és egyéb interfold megoldásokkal a papír már, laponként egymást követően húzható ki a tartóból és egyszerre csak egy lapot kell megérintenünk. Ezzel elkerülhető a keresztfertőzés, valamint a hajtásnak köszönhetően nagyobb lapméret is kialakítható. Amennyiben a hajtogatott megoldás mellett döntünk, akkor mindenképpen ez utóbbiak valamelyikét válasszuk. Az interfold hajtogatott kéztörlő papírok keskenyebbek a "C" és "V" hajtott termékeknél ezért az adagolónak is kisebb a helyigénye, így szűkebb mosdókban is kényelmesen használhatók. A piacon megtalálhatók az 1, 2 és 3 rétegű papírtörlők is, a legnépszerűbbek viszont a kiváló ár-érték aránnyal rendelkező 2 rétegű termékek. A hajtogatott papírkéztörlőket forgalmas helyre ajánljuk, ahol fontos a gazdaságos felhasználás, és ez a laponkénti adagolással megvalósítható.
Tekercses papírkéztörlő
A tekercses papírtörlők előnye, hogy nagy mennyiségű papírt tartalmaz ezért nem kell sűrűn tölteni az adagolót. Az adagolás a belső mag eltávolításával, belülről történik és az adagoló nyílásán található tépőfogak segítségével, vagy szűkített nyilás esetén a perforáció mentén téphető le. Utóbbi megoldással megvalósítható a laponkénti adagolás és így a gazdaságos felhasználás. A tépőfogas rendszert konyhákra, műhelyekbe ajánljuk, ahol egyszerre nagyobb mennyiségű papírra van szükség, a laponkénti adagolót pedig mosdókba, ahol fontos a pazarlásmentes felhasználás. A tekercs szabvány átmérője általában 14 és 19 cm. Az adagoló mérete ebből kifolyólag nagyobb, mint a hajtogatott kéztörlő adagolóké ezért szűk mosdókba nem ajánlott. 1 és 2 rétegű változatban érhetők el.
Mindkét típusú papírtörlőnél választhatunk a 100% cellulóz (fa kivágásból származó), vagy a ma már egyre jobb minőségű, cellullózzal vetekedő, újrahasznosított alapanyagból készült termékekből. Az újrahasznosított termékek olcsóbbak, mint a tiszta cellulózból készült társaik és a legfontosabb, hogy az újrahasznosítás végett kisebb hatást gyakorol a környezetre.
Amennyiben további segítségre, tájékoztatásra lenne szükséges a megfelelő papír kéztörlő kiválasztásával kapcsolatban, akkor forduljon kollágáinkhoz bizalommal.
Tekintse meg termékeinket az alábbi linkekre kattintva.
https://alphadenthigienia.hu/sct/918137/Hajogatott-keztorlok
https://alphadenthigienia.hu/sct/271097/Tekercses-keztorlo